Pázmány Péter (1570–1637) jezsuita szerzetes, egyházi író, esztergomi érsek, bíboros hitvalló protestáns családban született Nagyváradon. A jezsuita renddel a kolozsvári gimnázium diákjaként került kapcsolatba, majd Krakkóban, Bécsben és Rómában folytatott bölcseleti és teológiai tanulmányokat. 1597-ben a jezsuita rend grazi nevelőintézetében tevékenykedett, 1598-tól a Grazi Egyetemen is tanított. Pályájának következő állomásait Sellye, Kassa, majd ismét Graz jelentette. 1607-ben újfent hazájába küldték, Forgách Ferenc (1560–1615) esztergomi érsek mellett tevékenykedett. Nagyhatású szónok volt, a jezsuita rend védelmében felszólalt a pozsonyi országgyűlésen is. Az 1611-ben összehívott tartományi zsinat összehívását is Pázmány kezdeményezte. Az érseki közbenjárásnak köszönhetően V. Pál pápa 1616-ban felmentette Pázmányt a jezsuita szerzetesi fogadalom alól, így válhatott belőle püspök, illetve Forgách érsek halálát követően esztergomi érsek. Hamarosan Nagyszombaton, majd Bécsben is papnevelő intézetet létesített, utóbbi Pázmaneum néven ma is működik. 1635-ben Nagyszombaton egyetemet is alapított teológiai és bölcsészkarral, melynek jogutódjai ma is fennállnak (Eötvös Lóránd Tudományegyetem, illetve Pázmány Péter Katolikus Egyetem).
Pázmány Péter munkássága egyet jelent a magyarországi katolikus megújulással. Nagyhatású prédikátor és hitszónok volt. 1603 és 1612 között megjelent művei a Katolikus Egyház tanításaival, szertartásaival és történetével foglalkoznak. Legjelentősebb műve az Igazságra vezérlő Kalauz (1613), mely a katolikus vallás legfőbb pilléreit, érveit foglalja össze. Pázmánynak a katolikus hit védelmezőjeként mintegy harminc főnemesi családot sikerült visszatérítenie a Katolikus Egyházba. Pázmány hatalmas irodalmi munkásságot fejtett ki, így vitathatatlan érdemei vannak a magyar irodalmi nyelv megteremtésében is.